2010. február 3., szerda

Kajárik Bélával Készített Interjú 4. rész

Akkor most folytatódik az interjú sorozatunk, amit ismét kedves barátommal, Kajárik Bélával készítettem. A téma továbbra is az Online MLM! :)

A szöveg terjedelmére való tekintettel most csak Interjú Részletek olvashatóak:

Miről is szól igazából ez a szakma, szerinted milyen értéket képvisel azoknak az embereknek, akik ezt választják a hivatásuknak?

Válasz: Azt tudom erre válaszolni, hogy mindenkinek mást-mást jelent. Nem lehet egy kifejezéssel válaszolni, hogy "na kérem szépen, az MLM az ezt és ezt jelenti". Mondok egy hasonlatot és utána egy két érdekesebb meglátást elmesélek. Képzeld el azt, hogy van egy olyan épület, aminek négy fala van és a négy falon belül pedig, egy nagy elefánt található. Az épület mind a négy falán egy-egy kis nyílás található - amin az ember a kezét be tudja nyújtani -, és az embereket arra kérik, hogy mindenki valamelyik általa kiválasztott nyíláson nyúljon be, és amit ott tapint, az alapján állapítsa meg, hogy mi van az épületen belül. És akkor az embreek ott különböző nyílásokon benyúlnak, és az egyik azt mondja.. ... Így van az MLM-mel is. Mindenki mást-mást vesz észre, ami számára a legszimpatikusabb vagy legfontosabb. Mik ezek a fontos dolgok? Nekem például a személyiségfejlesztés felfedezése volt az amit azt MLM-nek köszönhetek. Ekkor tudtam meg azt, hogy a siker tanulható. Olyan tantárgyként, mint bármelyik tantárgy, amit az iskolában tanítottak. Ennek vannak alapelvei, törvényei, képletei, ezeket el kell sajátítani és a gyakorlatba kell alkalmazni. És minél többször alkalmazzuk, annál inkább élvezzük ennek az eredményét. Aztán van aki az MLM-nek köszönheti az anyagi jóléte hátterének megteremtését. Kétségkívül igaz, hogy a túlnyomó többsége az embereknek a pénz miatt jön ide ebbe a szakmába. Van, aki az utolsó utáni pillanatban és aztán nem csak a pénz miatt marad itt, hanem egyéb más felfedezéseket végez és az tetszik meg neki jobban. Sőt, azt mondanám, hogy akit csak a pénz vonz ide és nem talál mást a pénzen kívül, az nem is sokáig marad itt ebben a szakmában, mert ellehetetlenül. Mi az előnye még, ha valaki az MLM-mel összetalálkozik? Én szerintem az egyik legfontosabb az, hogy...

Az MLM az életre és az életbe való boldogulásra nevel és tanít minket, ugye erről korábban már volt szó. Most egy kicsit tovább megyek. Arra is felkészít, hogy előbb-utóbb önállóak legyünk és jó vezetővé váljunk. Ez már valóban komoly felelősséggel jár, mert felelősséggel tartozunk a csapatunkért és a vásárlóinkért is. Mi a véleményed, milyen az ideális vezető?

Válasz:
Ez a vezetővé válás, vezetési témakör, ez az MLM-ben valóban nagyon gyakran visszatér és végül is, ha megnézzük, a legsikeresebb MLM-ezők azok nagyon jó vezetők is. Tehát a kettő egybe esik, a siker és a vezetői képesség. Most amit itt én észrevettem az az, hogy az itteni vezetők egész más vezetők, mint amikkel az ember a munkahelyi piacon találkozott, vagyis különböző cégeknél dolgozva. Mert az ottani vezetők, azok ugye az adott eredmény elérés érdekében, mindenféle eszközt megragadnak, hogy az embert rákényszerítsék arra, hogy végrehajtsa azt az adott feladatot, amire megbízzák. Itt viszont nagyon érdekes a vezetőknek a szerepe, meg a fogadtatása az MLM-ezők között. Hiszen a hagyományos vállalti struktúrában, ott többször előfordul az, hogy az adott irodába, ha belép a vezető, a főnök, akkor úgy hirtelen ugye síri csend lesz. Mindenki elkezdi szimulálni azt mintha nagyon dolgozna, és mikor az illető elhagyja a termet, akkor mindenki fellélegzik és ugye folytatódik a terefere, az irodán belül. Na most az MLM-ben pedig az a helyzet, hogy szinte várva várják a vezetővel való találkozást. Tehát, nem rettegnek tőle. Azért várva várják, mert tudják azt, ha csak két mondatott elkapnak tőle, ami az ő problémájukra szól, akkor lehet, hogy ez néhány hét múlva már náluk anyagilag is egy jelentős előrelépést fog jelenteni. Tehát, az MLM-ben a vezetők olyan személyek, akikkel mindenki nagyon szívesen találkozik és örül hogyha néhány mondatott válthat vele. Ez volt az első benyomásom itt az MLM kapcsán. ...

Egy MLM-ező számára a legfontosabb a szponzora kiválasztása. Ezen nagyon sok múlhat. Ha egy MLM-ezőnek a szponzora a mentorává és barátjává válik, akkor mondhatjuk azt, hogy megteremtődött az ideális helyzet a kiváló csapatmunkához. Szerinted milyen egy jó szponzor, hogyan építi a csapatát?

Válasz:
Az egyik legfontosabb kérdés szerintem egy sikeres MLM vállalkozás életében az, hogy ki mennyire tud jó szponzorrá válni. Sok féle adottságra van itt is szükség és a vezető adottságok nagy része itt is szükséges. Még is azt mondanám a szponzornál nagyon fontos, hogy az illető az adott területen bizonyos szakértelemmel már rendelkezzen. Legyen múltja neki és egy olyan rendszert tudjon felmutatni a leendő munkatársai számára, amit aztán meg is tud nekik tanítani. A leglényegesebb a szponzor esetében az úgynevezett, edzői képesség. Tehát, ne csak ő tudjon valamit jól végezni, hanem erre megtudjon tanítani másokat is. Itt oktatói adottságokkal is rendelkezni kell. Ez nagyon-nagyon fontos dolog, mert az ember sikere attól függ, hogy hány személyt segít sikerhez. Ha most nem tudom őket tanítani, akkor nem sok személy lesz sikeres a környezetemben. Ugyanis az MLM-ben láthatunk már olyan sikeres embereket, akiknek van néhány munkatársa, akik ilyen "boltos típusok", tehát elég nagy forgalmat tudnak lebonyolítani, de hálózat építésben pedig semmire sem viszik. De néhány ilyen "boltost", ha valaki begyűjt magának, abból egész szép jövedelmet tud szerezni, ami sokak számára nagyon érdekes és szeretnék utánozni, de ez még nem hálózat építés. Hálózta építés az, amikor az első vonalamban vagy attól függ milyen, hogy milyen marketing rendszer van, tehát a közvetlen környezetemben van számos olyan személy, aki az én tanításom alapján jutott el egy olyan szintre, hogy az már anyagilag is sokak számára mérvadó szint. És ehhez tanítani kell tudni, tehát az MLM-ben igazán azok a személyek sikeresek és ezt szponzorokra értem, akik nagyon jól tudnak kiképezni mások oktatására alkalmas személyeket. Na most itt egy fontos dolgot említenék, a szponzor megválasztását. ...


Az alábbi Linkre, ha rákattintasz, meg tudod hallgatni az interjút teljes részletességgel:

KAJÁRIK Béla - GERBOVICS Péter Interjú



FIGYELEM:

Az interjú saját honlapon közzétételéhez az interjú szereplőinek - KAJÁRIK Béla és GERBOVICS Péter - írásos engedélye szükséges!


Ui.: Ha valaki élni szeretne Béla által felkínált lehetőséggel és kérdése lenne, akkor írja meg nekem a gerbo86@gmail.com E-mail címemre, hogy a legközelebbi beszélgetésünkön választ kaphass rá, köszönöm! :)
Ha szeretnéd, akkor jelezd felém és elküldöm az interjú letöltési Linkjét is!


Üdvözlettel:


Gerbovics Péter

E-Mail: gerbo86@gmail.com
SKYPE: gerbovics.peter

FACEBOOK: http://www.facebook.com/gerbovicspeter
TWITTER: http://twitter.com/GerbovicsPeter

"A sikert nem hajszolhatod, a sikert csak vonzhatod." / Jim Rohn /

Blog: Modern Online MLM

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése